A–6 Intruder | |
Az Amerikai Haditengerészet A-6E Inrudere AGM–62 Walleye irányított bombát old ki | |
Funkció | csatarepülőgép, légi utántöltő |
Gyártó | Grumman Aerospace |
Gyártási darabszám | 693 db |
Ár | 43 millió USD (1998) |
Személyzet | A–6, EA–6A: 2 fő EA–6B: 4 fő |
Első felszállás | 1960. április 19. |
Szolgálatba állítás | 1963. február 1. |
Méretek | |
Hossz | 16,69 m |
Fesztáv | 16,15 m 7,72 m felhajtott szárnyvégekkel m |
Magasság | 4,75 m |
Szárnyfelület | 49,1 m² |
Szárnykarcsúság | 5,31 |
Tömegadatok | |
Szerkezeti tömeg | 12 525 kg |
Üzemanyag | 7 230 kg belső 4560 kg külső kg |
Fegyverterhelés | 8 165 kg |
Max. felszállótömeg | 26 580 kg katapultról 27 395 kg szárazföldről kg |
Hajtómű | |
Hajtómű | 2 db Pratt & Whitney J52-P8B gázturbinás sugárhajtómű (A-6E) |
Tolóerő | 2×41,4 kN |
Repülési jellemzők | |
Max. sebesség | 1040 km/h |
Hatótávolság | 5222 km |
Legnagyobb repülési magasság | 12 925 m |
Emelkedőképesség | 38,7 m/s |
Avionika | |
Rádiólokátor | A–6E:AN/APQ–92, AN/APQ–112 A–6E:AN/APQ–148 |
Háromnézeti rajz | |
Az A–6 Intruder szubszonikus, sugárhajtású haditengerészeti csatarepülőgép, melyet az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztettek ki az A–1 Skyraider leváltására. Hadrendbe állította mind az Amerikai Haditengerészet mind a Tengerészgyalogság, exportálására nem került sor. Legutolsó és legfejlettebb típusváltozatának, az A–6E ütemezett kivonása miatt az F–14 Tomcatet precíziós csapásmérő képességekkel kellett felruházni. Az amerikai repülőgép-hordozókon csapásmérő képességének hiányát egyik aktív repülőgéptípus sem tudta pótolni, némileg az F/A–18E/F Super Hornet szolgálatba állása hozott ebben előre lépést.
Több típusváltozata készült el, mely fejleszthetőségét jól mutatja: a KA–6D Intruder légi utántöltő repülőgép, az EA–6A Electronic Intruder és az EA–6B Prowler rádióelektronikai harci repülőgépek mindegyike hordozófedélzeti üzemre készült a repülőezredek harcászati képességeinek bővítésére. A típus részt vett a vietnámi háborúban, Líbia 1986-os bombázásában, valamint az öbölháborúban egyaránt. 1997-ben vonták ki a rendszerből, feladatait részlegesen az F/A–18 Hornet, a csapásmérésre alkalmassá tett F–14 Tomcat és az S–3 Viking típusok megosztva vették át. Az EA–6B még rendszerben áll, utódja a Haditengerészetnél EA–18G Growler, a Tengerészgyalogságnál azonban még legalább 2020-ig szolgálatban marad.
A–6E változat
Az utolsó támadóváltozatban jelentősen továbbfejlesztették a navigációs és a támadórendszereket egyaránt. A fejlesztés és a tesztsorozatok 1970-ben kezdődtek, majd az első kitelepítések 1971. december 9-én kezdődtek el. Az A/B/C változatok korai felderítő és tűzvezető rendszereit felváltotta a Norden által fejlesztett AN/APQ–148 több üzemmódú radar, illetve a fedélzeti számítógépeket egy hatékonyabb integrált áramkör-alapú rendszer, szemben a DIANE tranzisztoralapú rendszerével. Új AN/ASN–92 tehetetlenségi navigációs rendszert építettek be, a CAINS (Carrier Aircraft Intertial Navigation System)-szel együtt, melyekkel a navigációs képesség tovább javult. Külső megkülönböztető jegyeinek egyike a függőleges vezérsík mellett a törzs bal oldalán kialakított beömlő nyílás.
1979 elején az összes A–6E-t felszerelték az AN/AAS–33 DRS (Detecting and Ranging Set)-szel, mely a TRAM (Target Recognition and Attack Multi-Sensor) rendszer része. Ez egy kisméretű giroszkóp által stabilizált, forgatható torony az orr alatt, amiben hőképalkotó FLIR-rendszer van lézertávmérővel és -célmegjelölővel felszerelve, valamint az IBM System/4 Pi számítógépe. A TRAM-rendszerbe egy új, Norden által fejlesztett AN/APQ–156 radar lett beépítve. A BN ezzel egyaránt képessé vált a radar és a TRAM által nyújtott képek lapján támadást vezetni, vagy passzívan csak a TARM szenzorait használva, ezzel a repülőgép rádióhullámú kisugárzásait minimálisra csökkentve. A TRAM alkalmazásával a típusváltozat egyidejűleg alkalmassá vált lézervezérlésű bombák bevetésére is, továbbá a TRAM forgatásával lehetővé vált mozgó célok támadása az AMTI (Airborne Moving Target Indicator) segítségével. Az új tűzvezető számítógép alkalmazásával lehetővé vált közvetlenül nem észlelt célok közvetett irányzású támadása (Offset Aim Point, OAP).
Az 1980-as években az A–6E TRAM repülőgépeket átalakították A–6E WCSI-já (Weapons Control System Improvement), mellyel az alkalmazható fegyverek száma bővült. Ezzel képessé vált több első generációs precíziós csapásmérő fegyver bevetésére, úgymint az AGM–84 Harpoon hajóromboló robotrepülőgép és az AGM–123 Skipper. A WSCI repülőgépek képessé váltak az AGM–84E SLAM, látóhatáron túlra indítható robotrepülőgépek alkalmazására is. A Harpoon és SLAM repülőgépek azonos kommunikációs csatornákkal rendelkeznek, azonban az indító gépen kívül egy másik A–6E SWIP-nek is kell a célkörzetben tartózkodnia a biztos célra vezetéshez.
Az 1990-es évek elején több A–6E lett modernizálva a SWIP (Systems/Weapons Improvement Program) keretében, melyekkel az akkori legújabb precíziós fegyvereket is alkalmazni tudták, köztük az AGM–65 Maverick-et, az AGM–84E SLAM-et, az AGM–62 Walleye-t és az AGM–88 HARM lokátorromboló rakétát, valamint a továbbfejlesztett Harpoon-okat. Egy segédprocesszort is beépítettek az IBM 4Pi számítógépe mellé, amellyel a MIL–SPEC 1553 digitális adatátviteli rendszeren keresztül kommunikált a felfüggesztő pilonra szerelt fegyver, illetve ehhez egy további vezérlőpanelt építettek be a pilótafülkébe. Miután a típuson sorozatos szárny-kifáradási problémák felmerültek – az EA–B Prowlerekkel együtt –, az Intruder-flotta körülbelül 85%-át átszerelték szén-epoxi-titán-alumínium ötvözetű kompozit szárnyakra. Az új szárnyak azonban nem váltak be, mivel merevebbek voltak a korábbiaknál, ezáltal nagyobb erőhatásokat adtak át a törzsszerkezetnek, amiken szintén anyagfáradásos jelenségek alakultak ki (minimális deformáció és repedés). Az öbölháborút követően a típus kivonása mellett döntöttek. Ennek tudatában az F/A–18 Hornet továbbfejlesztése prioritásként lépett elő. Az 1970-es, 80-as években a típust kis ütemben, de még gyártották, évente 4-5 darab új gépet adtak át az elveszett példányok pótlására. 1990-ben a gyártást leállították és az utolsó új gyártású 20 darab kompozitszárnyas SWIP-gépet 1993-ban szállították le. A típust három évre rá kivonták a szolgálat alól.
Összesen 445 darab A–6E épült, melyek közül körülbelül 240 darab a korábbi változatok átépítése, köztük 14 darab B és 11 darab C.