A harmincas évek elején, a párizsi és az elővárosi villamosok forgalomból való kivonása után készültek el a „TN” sorozat első buszai. Az autóipar által elért haladás, különösen a gumiabroncsok terén, lehetővé tette olyan buszok tervezését, amelyek ötven vagy annál több személy befogadására alkalmasak. A „TN“ sorozatú autóbuszok 4 hengeres 58 LE (TN.4) és 6 hengeres 94 LE (TN.6 család) motorokkal voltak felszerelve. A TN.4A-t rövid és közepes távokon használták sík területeken, míg az erősebb TN.6-ot a hosszú elővárosi utakon és a nagyon dombos vonalakon, mint például a Montmartre, Ménilmontant és Belleville. A TN.6A és a TN.6C megjelenésében azonos volt, az egyetlen észrevehető különbség a kerekekben volt, amelyek a TN.6A-n szilárd középpontú felnikkel rendelkeztek, míg a TN.6C eltávolítható felnikkel, úgynevezett „tüzérségi felnikkel”. A TN.6C használatának óriási rugalmassága legendás volt a járművezetők körében. A háború alatt ezeket a buszokat széntüzelésű gáztermelő rendszerrel szerelték fel, vagy Imber vagy Gohin-Panhard. A háború után a TN.6-okon a fő módosítás a vezetőfülke körülzárása volt, hogy a téli hónapokban minimális kényelmet biztosítson. A „TN“ autóbuszok cseréjét 1960-ban kezdték meg, a legutolsót 1969-ben, harmincnyolc évvel az első üzembe helyezése után vonták ki.