A Sturmgeschütz III (Sd. Kfz. 142, rövidítve StuG III) rohamlöveg a Harmadik Birodalom legsikeresebb és legnagyobb számban gyártott páncélozott harcjárműve volt a második világháború során.
Típus | rohamlöveg |
Fejlesztő ország | ![]() |
Gyártó | Daimler Benz |
Gyártási darabszám | 10 001 |
Háborús részvétel | második világháború |
Általános tulajdonságok | |
Személyzet | 4 fő |
Hosszúság | 5,4 m |
Szélesség | 2,95 m |
Magasság | 1,98 m |
Tömeg | 20,576 t (Ausf. A–E) 22 t (Ausf. F) 24,3 t (Ausf. G) 8,6 t (Sturminfanteriegeschütz 33 B) |
Páncélzat és fegyverzet | |
Páncélzat | 50 mm |
Elsődleges fegyverzet | Ausf. A–E: 7,5 cm-es StuK 37 L/24 Ausf. F–G: 7,5 cm-es StuK 37 L/43, vagy StuK 40 L/48 SturmIG 33 B: 15 cm-es sIG 33 L/11 |
Másodlagos fegyverzet | Ausf. A–E/SturmIG 33 B: gyárilag nincs Ausf. F–G: 2 db 7,92-es MG 34 géppuska |
Műszaki adatok | |
Motor | Ausf A-G: Maybach HL–120TRM SturmIG 33 B: Maybach NL–38TR |
Felfüggesztés | torziós rugó |
Sebesség | 40 km/h |
Hatótávolság | 160 km |
G változat
A StuG IIIG volt az utolsó és egyben legnagyobb darabszámban legyártott változat, amely 1942 decemberétől kezdve a háború végéig gyártásban maradt. A több mint 2 évig tartó termelési folyamat során összesen 7893 db páncélos gurult le az Alkett és a MIAG cégek gyártósorairól.
A G teste nem sokban különbözött az előző változatoktól, a módosítások inkább a felépítmény kialakításán voltak tetten érhetők. Utóbbit kiszélesítették, a felépítmény 30 mm-es oldalsó páncéllemezeket pedig 79 fokban megdöntötték, míg a küzdőtér hátsó falának dőlésszögét merőlegesre változtatták. A rohamlöveg tetejére új, 7 periszkópos parancsnoki kupolát építettek. Az 50 mm-es frontpáncélzat vastagságát pedig 30 mm-es lemezek felerősítésével 80 mm-esre növelték. A fegyverzet kiegészült egy darab 7,92 mm-es MG 34-es géppuskával, amit az immár gyárilag felszerelt fegyverállványra lehetett fogatni, melyet pajzspáncélok vettek körül. Az újonnan rendszeresített védőpáncélzat azonban csak szemből nyújtott kielégítő védelmet, oldalról és hátulról a lövész továbbra is sebezhető maradt. A probléma végleges megoldását az 1944-ben bevezetésre kerülő – a Hetzer páncéloshoz is használt, – távirányítású géppuskaállás jelentette, amelyet a küzdőtér belsejéből lehetett vezérelni. A távirányítású rendszerből azonban csak korlátozott mennyiség állt rendelkezésre, így a StuG III-as változatainak egy része továbbra is pajzspáncéllal készült.
A gyártás folyamán további újításokat eszközöltek, úgymint a 80 mm öntött acél „Saukopf” (disznófej) lövegpajzs ami nagyobb anyagvastagságának és kialakításának köszönhetően megbízhatóbb védelmet tett lehetővé a korábban alkalmazott 50 mm-es, szögletes kivitelű lövegpajzshoz képest. 1944 elejétől kezdve megjelent a párhuzamosított géppuska, 1944 tavaszán pedig a taktikai célokat szolgáló (NbK39) típusú ködgránátvető. 1943 közepétől a rohamlövegeket Schürtzennel (kötény-páncélzattal) szerelték fel, javítva ezzel az üregestöltetű lőszerek elleni védelmet. Az 1943 és 1944 szeptembere között a StuG III-as rohamlövegeket antimagnetikus zimmerit réteggel vonták be amely meggátolta a mágneses páncélhárító aknák feltapadását.