A Bismarck és a Tirpitz a tengerek félelmetes urainak készültek, ám feladatukat nem teljesítették be. A Bismarck mindjárt az első bevetésén elsüllyedt, a Tirpitz pedig hosszas agónia során veszett oda. Elsődleges feladatuk a konvojok megsemmisítése lett volna, de félelmetes fegyverzetük és páncélzatuk révén képesek lettek volna bármely Atlanti hadszíntéren szolgáló csatahajó elsüllyesztésére.

A német mérnökök nem fukarkodtak semmiben: a hajókat kereken 50 000 tonna vízkiszorításúra tervezték, hosszuk 252, szélességük pedig 36,6 m volt. Az ily hatalmas méretek rendkívül jó torpedó elleni védelmet engedtek, és a hajókat az egyik legstabilabb lövegplatformmá tették. A németeknél nem volt szempont, hogy a hajók át tudjanak kelni a Panama-csatornán, ők inkább a Kieli-csatornát tartották mérvadónak. Tengerálló képességük által még a rendkívül viharos Atlanti-óceánon sem volt gond erős hullámzás elviselése számukra. Mindkét hajó építésének megkezdésére 1936-ban került sor: a Bismarck hoz júliusban fogtak hozzá a Blohm und Voss hamburgi gyártelepén, a Tirpitz et pedig októberben kezdték építeni a Krigsmarinewerft wilhelmshaveni hajógyárában. Mindkét hajót 1939-ben bocsátották vízre, és további másfél évre volt szükségük a hajók befejezéséhez az építőknek.

A Bismarck 1941. május 18-án útnak indult Norvégiába a Prinz Eugen nehézcirkáló társaságában. 19-én elérték az egyik Bergen melletti norvég fjordot, ahol a hajók új álcafestést kaptak. Hajnalban a Bismarckot felfedezte a Parti Parancsnokság egyik felderítő Spitfire vadászgépe. A képen egy tipikus német sziluettel rendelkező nehéz egység szerepelt. Gotenhafen felett felderítő tevékenységet végző Wellington bombázók jelentették, hogy a Bismarck és a Prinz Eugen az éj leple alatt elszökött. Még mindig nem volt biztos, hogy a Bismarck szerepel a fényképen, így a szakértőkhöz fordultak: a hajó szélesség-hosszúság arányából arra következtettek, hogy az egy modern csatahajó, ezért elrendelték az újabb felderítést az adott fjord felett, azonban mire a repülő odaért, a hajó már eltűnt. Az Admiralitáson megpróbálták berendezni a Bismarck két lehetséges útvonalát. A Dánia-szorosba a HMS Hood és a HMS Prince of Wales csatahajókat küldték, akikkel a Bismarck és kísérője 24-én kora hajnalban csapott össze: a Bismarck ötödik sortüze felrobbantotta a Hoodot. A csata későbbi részében még súlyosan megrongálták a Prince of Walest is, a Bismarck ot 2 találat érte.

Mivel csurgott az első üzemanyagtartálya, a Bismarck Franciaország (Brest kikötője) felé vette az irányt. 26-án az Ark Royalról felszálló Swordfish torpedóvető repülőgépek eltalálták a Bismarck kormányművét, irányíthatatlanná téve a német csatahajót. Ezután a Royal Navy május 27-én odaérkező flottacsoportja, a King George V és a Rodney csatahajók, valamint a Norfolk és a Dorestshire cirkálók hosszú tengeri csata után torpedótalálatokkal elsüllyesztették a bombatalálatoktól mozgásképtelenné vált Bismarck -ot. Délelőtt 10 órára a Bismarck viharvert lángoló ronccsá vált, ágyútornyai megnyomorítva meredtek az ég felé, hatalmas felépítményében százával tátongtak a lyukak melyekből dőlt a fekete füst. A Bismarck 10 óra 40 percre több mint 400 gránát és több mint 18 torpedó találatot szenvedett el. Néhány túlélő emlékezése szerint addigra már maga a személyzet is intézkedéseket tett a végzetesen sérült Bismarck elsüllyesztésére. A hajó a 4000 m mély tengerfenékre merült, a roncs ma is ott pihen. A süllyedő hajót elhagyó német tengerészeket a brit hajók felvették, de mivel a brit hajók hírt kaptak, hogy német tengeralattjárók vannak a közelben, így el kellett hagyniuk a mentés helyszínét. Mivel nem folytathatták a mentést,a 400 emberből csak 118-at tudtak megmenekíteni. A Bismarck fedélzetén 2093 ember vesztette életét, köztük a legendás admirális „Günther Lütjens”.